(Strand)kézilabda Budán!
Várjuk azokat a középiskolás fiatalokat, akik szeretik a kézilabdát, és szívesen kipróbálnák magukat csapatunk tagjaként!
Minden kötelezettség nélkül gyere el egy-két edzésre, nézd meg, érezd meg, és ha tetszik, tartozz közénk!
Fontosnak tartjuk, hogy nem élsportolók vagyunk – tanulunk, különórákra járunk, de szeretünk mozogni, sportolni. Ennek megfelelően az edzések komolyak, a versenyeket, meccseket komolyan vesszük.
Az edzések egyelőre a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tornatermében zajlanak (hétfőn fél pályán, csütörtökön egész pályán), a cím: II. kerület, Keleti Károly utca 37. A belépéshez – mivel ez egy oktatási intézmény – védettségi igazolás kell, amit előre le kell adnunk. Kérjük, ha jönnél, szólj előre nekünk.
A terveink szerint strandkézilabda és teremkézilabda bajnokságokban is indulni fogunk. A strandkézilabda felkészülés érdekében májustól homokos pályán is fogunk edzeni, ez vagy egy harmadik edzésidőpontban lesz, vagy valamelyik termi edzést váltanánk át erre.
A jövő szeptemberi bajnoksági idényre szeretnénk már nyáron elkezdeni felkészülni, várhatóan augusztus közepétől – végétől. A következő szezontól minden alkalommal egész pályán, és talán egy kicsit korábbi időpontban tervezzük az edzéseket, ehhez egyelőre keressük a lehetőségeket (mindenképpen tömegközlekedéssel is jól megközelíthető, lehetőleg bel-budai helyszínt keresünk).
Reményeink szerint idén nyáron indulhatunk strandkézilabda bajnokságokon, várjuk a kiírásokat, és időben jelezzük.
GYERE TE IS, JELENTKEZZ MOST! HÍVJ MOST! ÍRJ MOST!